Ismerkedj!
 
Interaktív

Aranyköpések - ha olvastál egy jó mondatot

Kapcsolatok - ha tudni akarod ki kivel van
 
Adatok, érdekességek -ha csak olvasnál néhány érdekes infot
 
 
Társak
Angels and Wolves
 
Margaret Heavenly- Arthur Metson
 
Isabella De La Rosa Santiago- Emily Freifire
 
Meara Moore - Jennessa Wings
 
Mentors and Students
 
Lilith Ousmer - Yenda Erde
 
Sam Gelson - Alexis Dors  
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Cserék
 
Hányan is vagyunk?
Indulás: 2013-03-09
 
A játék
Fórumok : A játék : Erdő (város melletti nagy terület) Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
bogu-

2015.05.30. 12:19 -

[17-1]

Riora Előzmény | 2015.06.09. 17:31 - #19


Láttam az arcán, hogy őt is eléggé megviselte ez az egész, de hát ki nem reagált volna így? Azt hiszem, mindenki úgy élte volna meg ezt, hogy fenekestől felfordul az élete, ha egy ilyen szituációba keveredik, mint Mea, vagy én. Az is igaz persze, hogy mindketten merőben különböző dologba csöppentünk, de ez még egyáltalán nem változtat azon, hogy egyik sem normális, egy kicsit sem. Ahogy Mea is mondta, ezzel valószínűleg kart karba öltve tudunk majd a legkönnyebben megbirkózni, de még így is biztos, hogy nehéz feladat lesz.
- Azt hiszem, az otthoniak sem lesz gyakori téma. Nem tudom, mikor fogok tudni eléjük állni ezzel, bár anyával azt hiszem, nem lenne nehéz dolgunk, apa már más tészta - sóhajtottam fel gondterhelten. Megpróbáltam elképzelni, hogyan reaglnának a szüleink, ha közölnénk vele, hogy a legkisebb lányuk egy angyal, a másik meg egy vérfarkas. Szerintem ők is első reakcióként előkeresnék a diliház számát a telefonkönyvből és őszintén szólva nem hibáztatnám őket.
Áttértünk a lakás témára, én pedig elgondolkodtam, megpróbáltam felidézni, hogy milyen is volt a lakás, amiről Mea küldött képet.
- Lehet, hogy a tiéd előnyösebb lenne, nem is tudom, miért nem úgy terveztem, hogy akkor nem bérlek külön egy másikat, ez valahogy sem nekem, sem anyuéknak nem jutott eszébe. De jobban elférünk nálad, én pedig még könnyebben le tudom mondani a bérleti díjat. A költségeken meg majd megosztozunk - vetettem fel, szerintem ez egy teljesen járható út volt és mivel még bőven van hátra a napból, az átpakolást is könnyen el tudtuk intézni ma, legalább lesz programunk, ami eltereli a figyelmünket a mostani helyzetről, ami a természetfelettit illeti, mert mondjunk akármit is, benne voltunk, vastagon. Nyakig.
- Ugyan már! - sóhajtottam bosszúsan, nagyon bírtam Meaban, hogy ilyen kis lelkizős, de azt is tudta, hogy én meg nem vagyok az. - Én is nyugodtabb vagyok így, hogy itt vagyok veled és tudok segíteni. És talán tényleg ez a fő, hogy újból itt vagyunk egymásnak, könnyebb lesz megoldani a problémákat és biztos, hogy lesz belőlük jó sok - nem voltam jós, de ezt anélkül is önnyen meg tudtam mondani. Azért odaléptem húgomhoz és röviden megöleltem, tőlem ez már nagy szó volt, persze szerettem én enélkül is.
- Na, menjünk és pakoljunk át. Addig is lefoglaljuk magunkat - léptem hátrébb, aztán elindultam, remélhetőleg Meaval az oldalamon, hogy visszatérjünk a város zajos részébe és megpróbálkozzunk a beilleszkedéssel, ha már mindkettőnket ide sodort a végzetünk.

//Játék lezárva//


Lili Előzmény | 2015.06.09. 16:55 - #18

Fogalmam sincs, miért magyaráztam így összevissza neki, lehet, azért, mert el akartam végre mondani valakinek, mit gondolok, mit érzek, ha már eddig senkivel sem beszélhettem meg ezeket a dolgokat. Nehéz volt eddig, most jöttem csak rá, hogy menyivel könnyebb most, hogy itt volt végre valaki, aki tudott erről. Persze otthon is voltak napok, mikor együtt bohóckodtunk, pedig legszívesebben az összes gondomat elmeséltem volna neki, de nem tehettem, mert biztos, hogy akkor nem engednek el. És ki tudja. Az is lehet, a többiek fülébe is eljutott volna, mi van velem, azt pedig tényleg nem akartam. A szavai akkoris megleptek, ha eddigis láttam rajta, hogy össze van törve, akkor is, ha igyekezett a legtöbb érzelmét eltitkolni a külvilág elől. Most, utólag belegondolva a reagciójával is utalt erre, lehet, akaratlanul, de én azt sejtettem, nem csak a realistasága van benne, ami miatt nem akarja elhinni ezt az egészet. Az is lehet, így próbált védekezni, talán csak nem akarta, hogy a mi beszédtémáink közé is bekerüljön az a sokminden, ami mostanában történt velünk, s nem, nem pozitív értelemben, természetesen. Vagy hát, természetesen pont nem. Inkább természetfeletti, de hagyjuk. Ismét sikerült elméláznom, de a szavaira azonnal rá kezdtem el figyelni. - Jó. Hagyjuk. Lesz még alkalom úgy is, mikor beszélnünk kell róla. Csak szólj, ha van valami, bármi. - Kértem, de engedtem. Miért ne tehetnénk félre ezt egy picit? Úgyis ot lesz végig a fejünkben valahol, akkor is, ha másról beszélünk, ezt pedig tapasztalatból tudtam. - Jobbis így talán. - Sóhajtottam, mikor válaszolt, tényleg kikészítettükk volna a szüleinket, ha elmondjuk nekik ezt az egészet. Elég volt, hogy nekünk meg kell vele küzdeni. Az ötletére halványan elmosolyodtam. - Igen, az tényleg jobb lenne. Meg könnyebb is, minden szempontból. Hol lakjunk, nálad, vagy nálam? Én küldtem képet nektek, mikor megjöttem, te tudod mindkettőről, milyen. - Vontam vállat, szívesen ráhagytam volna a döntést, és tényleg ő tudta, hogy hogy lenne jobb. - Maire? - Kérdeztem kis idő elteltével, s csak akkor folytattam, ha tényleg figyelt rám. - Ne haragudj. - Kezdtem. - Csak.. - Próbálkoztam. - Szóval akármi is lesz, köszönöm, hogy itt vagy. Nem is tudod, mennyit jelent. - Néztem rá komolyan, majd elfordítottam a fejem, megadva a lehetőséget, hogy ne is kelljen válaszolnia, ha nem akar, tudtam,, hogy nem az az érzelgős fajta. Rám viszont rámjött valami őszinteségi roham, vagy ki tudja, mi volt ez.


Riora Előzmény | 2015.06.08. 20:12 - #17


Nem is kellett sokáig várnom, hogy Mea utánam induljon, hamarosan meghallottam a lépteit, s a szél is az irányából fújt, így az illatát is hozta magával. Egy pár őrült másodpercig elgondolkodtam azon, hogy akkor vajon ilyen illata van az angyaloknak? A vámpíroknak ez olyan lehet, mint a drog, vagy valami hasonló? Még én sem hittem el, hogy ilyeneken töprengek, tuti, hogy agybajom van. És még mindig nem tratottam ott lelki szinten, hogy elfogadjam a tényeket, maximum az agyam, ami az előbbi példából is kiderül. De nekem már ez sem tetszett. Lehet, hogy az lett volna a legjobb megoldás, ha jó erősen a karomba csípek, bár valószínű, hogy azon kívül, hogy fájt volna, nem sok mindent érek el vele. Mert az biztos, hogy a szervezetem reakciója nem maradt volna el, hiszen a józan eszemmel tudtam, hogy nem álmodom. Mégis kezdett olyan lenni az egész életem, mint egy rosszul megírt kalandregény. Ennél a könyvespolcaimon sokkal jobb olvasmányokat tartogattam, mint amit az én kalandjaimból lehetett volna írni. Egy kicsit később jutottak el hozzám Mea szavai, de voltam olyan kedves és megálltam, hogy bevárjam. Összefontam a karjaim magam előtt és úgy néztem, ahogy közeledik és szenvtelen arckifejezéssel figyeltem amit mond, most ismét bezárkóztam érzelmileg, sejtettem, hogy a tekintetem sem árulhat el túl sokat, bár mivel ő sokkal jobban ismert, mint mások, ezért valószínű, még így is meg tudta állapítani a hangulatom valamelyest.
- Tudod, mit? Inkább hagyjuk. Hagyjuk egyelőre az egészet és próbáljuk meg feldolgozni, ezzel semmire sem megyünk, hogy öljük egymást - jegyeztem meg, egy kicsit nyugodtabb pillanatomhoz érkeztem. Ma már sorozatosan hazudtolom meg önmagam, most például engedek, ami nem volt igazán a szokásom. De nem volt türelmem ehhez. Ki tudja, lehet, hogy a farkaslét a személyiséget is átformálja? Őszintén szólva, már ez sem lepett volna meg, bár nem nyerte volna el a tetszésem. Valakinek egyszer tényleg el kéne árulnia, hogy mik is ennek a hatalmas előnyei, mert az nem lehet, hogy csak hátránya van.
- Dehogy tudnak otthon rólam bármit is - mondtam elkeseredett sóhajjal. - Csak azt, hogy eljöttem én is, hogy segítsek neked. Végül is ezzel nem mondtam semmit, ami ne lett volna igaz - tettem hozzá halkabban, de biztos voltam benne, hogy hallotta, legalábbis reméltem.
- Nem tudom... Meg kéne beszélnünk, hogy a lakáskérdés, hogy legyen, mert én most béreltem egy kicsit, de lehet, hogy anyagilag is egyszerűbb lenne, ha esetleg együtt laknánk. Bár már én is kipakoltam, de az lenne a legkevesebb. Mást igazából nem terveztem. Az elmélkedésen kívül - mondtam kissé morózusan, de valamelyest higgadtabban, mint eddig. Igen, ez voltam én, a hirtelen természetű emberek leghirtelenebbike és már előre sajnáltam a többi farkast, ha tényleg vannak itt, meg az összes többi természetfelettit, akik az utamba botlanak, mert az bizonyos, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Még magamnak sem.


Lili Előzmény | 2015.06.08. 19:55 - #16

Hallgattam, amit mond, és mostmár sírni sem volt kedvem, semmihez, tényleg. Annyira fájt, hogy engem talált meg a dühével. Volt nekem elég gondolm anélkülis, hogy még ezt is rajtam vezesse le, akkor is, ha mondjuk le sem esett neki, mit csinál. Hüledezve néztem, ahogy elindul, de lassan utánaindultam, és úgy döntöttem, nem érdekel, mennyire van kiakadva, akkoris mondom, amit akarok, ha ő az őszinteség kemény híve volt, most énis az leszek. Nem, mintha amúgy nem így lenne. - Én sem ketten gondoltam, a frász vigye el az egészet, arra céloztam, hogy támogathatnánk egymást. És az ég áldjon már meg, a fenébe is, de nem gondolsz bele, milyen lehet ezt hallgatni? Persze, hogy idő kell ahhoz, hogy feldolgozd, én még most is ott tartok. De ha kérhetlek, ne rajtam vezesd le a dühöd, mert ugyanolyan áldozat vagyok, mint tte. Nem tudom megválaszolni a hitetlenkedő kérdéseid, mert nekem is vannak, és mert sokkal többet én sem tudok nálad. Számíttotam valami együttérzésfélére, mert most beszélek erről valakivel először, de hagyjuk is, attól nem lesz job feltétlen. Rólad sem tudnak otthon semmit? - Toldottam még meg az összevisszamonológomat egy kérdéssel. - És meg ne próbálj mégidegesebb lenni a bűntudattól, mert nem jututnk előrébb vele. - TEttem hozzá. - Amúgy akkor egy egyszerűbb kérdés. Hova mész, és mit csinálunk még ma? - Érdeklődtem, nagy témaváltás volt, bevallom.


Riora Előzmény | 2015.06.08. 19:33 - #15


Fogalmam sem volt, hogy Mea, hogy fog reagálni a kirohanásomra, elvégre is ismert bő húsz éve, úgyhogy volt ideje, hogy hozzászokjon ahhoz, milyen a természetem. Azért eléggé meglepett, amikor ő is átkapcsolt dühösebb üzemmódba, bár rajta sem úgy jött ki, hogy elkezdett kiabálni, az ő műfaja sem ez volt, ennek azt hiszem, örültem, még akkor is, ha egy ilyen nyugodt helyen voltunk, mint ez az erdő. Egy pár másodpercig faarccal figyeltem a mondanivalóját, egyáltalán nem volt elég ahhoz, hogy kijózanítson, még akkor sem, ha meglepetésként ért, hogy vitatkozni kezdett velem. Úgy éreztem, hogy provokál és ez nagyon nem tetszett.
- Igen, ennyit tudok mondani - bólogattam hevesen, még jó, hogy nem szállt el a fejem a mozdulat intenzitásától. - Ha megerőltetem magam, akkor sem fog több összejönni sajnálom - egy parányi gúny és keserűség is keveredet a hangomba és most egyáltalán nem szaptam gátat az érzelmeimnek, Meára már úgysem tehettem az eddiginél rosszabb benyomást. Persze imádtam továbbra is, nem azzal volt a gond, még komolyan azt sem bántam volna, ha tényleg angyal, ami biztos, hogy igaz, csak még én nem tudom felfogni, deez sem változtatott a jelenlegi hangulatomon és inkább nem is törekedtem rá, hogy lenyugtassam magam, mindig is annak a híve voltam, hogy inkább kiadjam a dühöm. Mert utána sokkal jobb volt és nem voltam az a finomkodó típus.
- Együtt megoldani? Mea, én nagyon szívesen megoldanám együtt, de ehhez többet kéne tudnunk. Neked is és nekem is. Azt ajánlom, hogy keressünk mindketten valakit, aki egy kicsit jártasabb ebben, Deirdre kilőve. Ő lenne az utolsó, akit erről kérdeznék. Nem is akarok róla hallani többet. Undorodom, ha rá gondolok. Lehet, hogy csak segíteni akart, de egy kicsit máshogy is csinálhatta volna. Ért hozzá, vagy mi - szerintem már tudatalatt sikerült megbirkóznom a helyzettel, talán. De teljességében még mindig nem tudtam átértékelni. Azt hiszem, ez még egy jódarabig nem is fog megtörténni.
- Nem is kell neked megoldani a kettőnk problémáját. Az fizikai lehetetlenség. De Mea, értsd meg, nekem ez még sok. Te sem hitted el elsőre. Én sem fogom. Idő kell egyszerűen, nem öt másodperc. Bárkit is fogok megtalálni, azt hiszem, nem lesz hálás érte - fordultam meg hirtelen és elindultam arra, amerről jöttünk. Nem tudtam, hogy mennyire fáj neki, hogy így reagáltam, mélyen engem is furdalt a lelkiismeret és majdnem biztosra vettem, hogy egyébként is utánam fog jönni, így nem siettem. Persze nem őt akartam otthagyni, inkább úgy fogalmaznék, a helyzet elől menekültem. Akármi másról szívesebben beszéltem volna, mint erről, mindegy, hogy mi kerül szóba. De erre egyszerűen nem bírtam tovább koncentrálni. Teljesen mindegy, hogy mit kell csinálnom, de nem akarok ma több természetfelettit hallani. Normális életet akartam, miért nem adatott meg nekem? Nem hiszem, hogy sokat kértem.


Lili Előzmény | 2015.06.08. 19:16 - #14

Nem hittem el. Nem hittem el, hogy nem hiszi el. Persze, hogy hihetetlen volt, miért ne lett volna az, még én is bírkóztam az imformációáradattal, de nehogymár nekem akadjon ki! Én sem tehettem róla, ugyanolyan áldozat voltam, mint ő, neki is tudnia kellett volna. Tudtam, hogy makacs, azt is, hogy realista, de a kételkedésnek nem most volt itt az ideje. Én legalábbis nagyon úgy éreztem, hogy nem így van. - Ezen kívül nem, nincs. - Feleltem az utolsó kérdésére halál nyugodtan, még a fejemet is ingattam talán, de eddig bírtam. - Most komolyan ez minden, amit mondani tudsz? Tényleg? Nem hiszem el, hogy gondoltad, Maire. A világon semmit nem akartam jobban, mikor megtudtam, csak azt, hogy bárcsak ne tudtam volna meg, mert én sem hittem el, és borzasztóan felborított mindent, de te is látod, nem? Ja, és igen, fájt is, borzasztóan, most is fáj, de nem mertem beszélni róla veletek, mert énis utálom ezt az egészet, és azt akartam, legalább nektek legyen olyan életetek, amilyet szeretnétek, amiről álmodtatok, ha már nekem nem lehetett úgy. Elköltözöm egy másik kontinensre, de téged még ígyis megtalált ez az egész őrület. És ezek után, hogy már nem tehetünk semmit, két választásunk van. Vagy összefogunk, és megpróbáljuk együtt elfogadni, és megoldani, vagy már most fel is adhatjuk, de az nem a mi műfajunk, te is tudod, tudom, hogy tudod, akkor is, ha könnyebb lenne a másik utat választani. Legalábbis könnyebbnek tűnik. Nem lehet, mert saját magunkna gátolnánk meg azért, amik vagyunk. És egyébként is. Gondolkozz el rajta, hogy bármi, amit elmondtam, mennyivel hihetetlenebb a te történetednél. Mert szerintem ugyanaz. És ha már annyira elhitted Deirdrenek, hogy itt jobb lesz, mert megtanulhatsz eztazt, kérdezhettél is volna tőle. - A szavak csak úgy dőltek belőlem, picit hallkabban is a megszokott beszédhangerőnél, de irtó dühös voltam. - Nem rád haragszom, a helyzetre, de egyedül nem fogom tudni megoldani mindkettőnk problémáját, ketten kellünk hozzá. - Fejeztem be széttárt karokkal, ennél többet nem tudtam mondani.


Riora Előzmény | 2015.06.08. 18:57 - #13


Azt hittem, átlyukasztom a pillantásommal szegény húgom, miközben tovább sétáltunk, s vártam, hogy elkezdjen beszélni végre és megossza velem, hogy mi is volt az, ami miatt idejött. Ám ezt még megelőzte egy kérdés.
- Ő javasolta a helyet, igen. Azt mondta, itt találkozhatok hozzám hasonlókkal. Úgyhogy ezért muszáj volt eljönnöm, mert nem maradhatok ilyen tudatlan - sóhajtottam fel. Reméltem, aztm ár egyáltalán nem kell hozzátennem, hogy abszolút nem repestem az örömtől, mikor a családbarát boszorkány közölte, hogy az Egyesült államokba kell repülnöm kitanulni a farkasművészet csínjátbínját.
Amikor Deirdre-t említette, tudtam, hogy most nagyon szerencséje van a boszinak, hogy nincs a közelben, mert biztos, minimum az egyik fához csaptam volna szegénynek a fejét egy párszor, ha elérhető távolságon belül van. Nem volt jellemző rám, hogy erőszakos lennék, sőt, ha egy mód volt rá, soha nem mentem el a tettlegességig, de biztos voltam benne, hogy most nem tudnám megállni a dolgot. Egyszerűen azt éreztem, hogy tönkretette a családom életét, másra pedig nem voltam jobban allergiás, mint arra, ha a szeretteimet bántják, akárki és akármit csináljon. Valahol, mélyen legbelül persze tudtam, hogy ez egyáltalán nem ilyen egyszerű, mivel nem Deirdre akarta azt sem, hogy egy fehér bundás nagyra nőtt farkas legyen belőlem. Tényleg, bővebben még meg sem kérdeztem, hogy mutatok négy lábon, mert hát azért magamat nem úgy láttam, még a víztükörben sem, igazi tükör elé pedig nem szándékoztam állni a másik alakomban. Majd el ne felejtsem megtudakolni Meától. - Persze, hogy mondta, nálunk is ezzel kezdődött az őrület - szúrtam közbe a boszorkányos résznél elég folytott, de indulatos hangon, ebből pedig már sejtettem, hogy egyáltalán nem számíthatok jó végkimenetelre, bár ez nagyrészt eddig is nyilvánvaló volt. Aztán jött a feketeleves, én pedig az első különös szóra megtorpantam, valószínűleg Mea is megállt mellettem. Nem az volt a döbbenetes, hogy mások voltak a szülei, bár ezt soha nem vetették a szemünkre anyuék, nem hasonlított nagyon senkire a családból, ami persze egyáltalán nem nyilvánvaló ok. És egyáltalán nem is zavart senkit. Nem is ezen akadtam fenn.
- Angyalok? Mea, most komolyan, angyalok? A szomszédunk nem véletlenül egy démon volt? - kérdeztem totálisan kiakadva, szerintem még a szemeim is úgy villogtak, hogy még jó, nem csaptak ki szikrák belőle. Nem, nevetni egyáltalán nem volt kedvem, csak a fejemet fogtam és próbáltam nyugalmat kényszeríteni magamra, ami egyáltalán nem jött össze. Aztán Mea mondta tovbb és nálam tényleg elszakadt a cérna. - Mi ez, valami különösen rosszul sikerült rémálom? Vámpírok is? Neeem, én ezt nem vagyok hajlandó elhinni - ráztam meg a fejem, a copfom a hátamat verdeste a mozdulat következtében. - Ha már itt tartunk, miértn em hordasz keresztet? Vagy hozzak fokhagymát? - igen, a cinizmus jellemző volt rám, vagy csak így védekeztem a természetfeletti ellen. A fantáziámmal soha sem volt gond, de csak addig voltam hajlandó megtűrni ezeket a teremtményeket, amíg a képzeletemben is maradtak. De, ha már itt tartunk, ezek szerint én sem léteznék? Az azért már túlságosan szürreáli slenne. - Kezdem azt gondolni, hogy Deirdre itatott veled valamit, amitől rémeket látsz. Csak azért nem mondom, hogy velem is, mert akkor nem volt ott, mikor letámadott az a farkas - folytattam egy kicsit csendesebb hangon és közben továbbindultam. Mea ismét belelendült a beszámolójába és megfogta a karom, szembefordított magával, mire szikrázó szemekkel néztem rá és egy kis ideig le sem esett, hogy mit akar mutatni. Aztán láttam, ahogy összehúzódnak az apró horzsolás körül a pólusai, a levegőben pedig esküszöm, érezni véltem valami különös energiát. A legközelebbi fáig hátráltam, most legszívesebben bele is vertem volna a fejem, de akkor már tényleg teljesen őrült lennék, úgyhogy ezt a lépést végül elmulasztottam.
- Ilyen nincs, ilyen nincs, ilyen egyszerűen nincs - kántáltam szorgalmasan, mint egy fanatikus vicca papnő, vagy én nem is tudom, mi. - És akkor, tegyük fel, hogy igaz, komolyan vannak szárnyaid, meg ilyenek? Mi van a glóriával? - vontam fel a szemöldököm, ez a helyzet egyre furcsább volt, s bár a miénk alapvetően egy vallásos ország, ez valahogy engem elkerült, a család nagy része elég szabad teret hagyott nekünk ilyen téren, szerencsére, úgyhogy kellő szkepticizmussal tudtam nézni a helyzetet. Szegény Meát nem irigyeltem, mert nem voltam könnyű eset, erre a legkevésbé sem számítottam, szerintem az agyam blokkolta ezeket az információkat. Komolyan azt vártam, mikor hívja a diliházat, hoznak rám egy kényszerzubbonyt és bevisznek. Bár lehet, hogy őt is, ha megpróbálja elmagyarázni a szakembereknek, hogy ő akkor egy angyal, elvileg. Mert, ha a szülei azok, akkor ő is biztos az, ráadásul még sebeket is gyógyít. Dühösen kifújtam a levegőt, amit egészen eddig bent tartottam, aztán vettem egy mély lélegzetet.
- Van még valami, amiről tudnom kell? - az igazság az, hogy költői kérdésnek szántam, de egyáltalán nem csodálkoztam volna rajta, ha kapok rá választ.


Lili Előzmény | 2015.06.08. 18:31 - #12

Néztem Maire-t, volt egy olyan érzésem, hogy nem fog engedni, de szerencsére most csalódnom kellett, pozitív értelemben. Az oké,, hogy abból az  szempontbólnegatív volt, hogy nem váltak be a megérzéseim, de jobb volt ez így, azt hiszem. Lassan elindultunk az erdő sűrülye felé, amit nem is bántam, jobb volt ezt egy nyugisabb helyen megvitatni, mint mondjuk a város egyik zajosabb részén. Bár a sziklás rész sem volt olyan nyüzsis hely, de mindegy is volt, nekem ez is megfelelt. Mikor beszélni kezdett figyelmesen hallgattam, egy idő után már szinte sejtettem a történet folytatását, de nem mertem közbeszólni. Meg jobb volt, hogy kibeszélte magából, legalábbis én úgy véltem. - Istenem. - Sóhajtottam szemeimet lehunyva a történet végén. - Nagyon sajnálom, tényleg. - Jegyeztem meg hallkan. - És akkor most itt maradsz? Vagy Deirdre küldött ide? Mármint én örülök neked, csak annak nem, hogy így. Szóval érted. - Hadováltam összevissza. - Jól van. - Vettem mély levegőt. - Ne nevess ki, és próbáld meg elhinni. amit mondok, ígyis elég nehéz. - Kértem. Úgy éreztem, ha itthagy a történetemmel, azt tényleg nem élem túl. - Jóban voltunk Deirdrevel. Sokat szórakoztatott a töréneteivel, és egy nap közölte, hogy boszorkány. Eleinte nem akartam elhinni, de aztán kénytelen voltam, meggyőzött, na. Remélem, neked is mondta. - Kezdtem. - Aztán egy nap mégnagyobb őrültséggel akart megetetni, akkor meg is haragudtam rá, utána nem is mentem el amikor anyáékkal mentetek át hozzá, emlékszel? Arra fogtam, tanulnom kell még. Meg is lepődtetek. - Folytattam. - Akkor azt mondta. Szóval elmesélte hogy nem. Szóval, hogy nem vagyok a vérszerinti húgod. - Mondtam, a végét már alig hallhatóan, már itt paráztam, hogy mi a frász lesz ebből. - A szüleim angyalok voltak, Maire. Nem, nem úgy, mint jelző, hanem. Na, érted. Vagyis dehogy érted, én sem értem teljesen. De azt tudom, hogy a vámpírok, akikből csak egy volt otthon, a mi vérünkkel táplálkoznak, vagyis az angyalokéval. És ha ez nem lenne elég. - Nyúltam a karja után, hogy megállítsam. Szembe álltam vele, és helyreraktam a sebet, amit az esésemkor szereztem. Nem volt nagy mutatvány, mert annyira nem volt nagy dolgom vele, de sokkal nagyobbra én sem lettem volna képes. - És aztán. Az ott élő vámpír megtámadott egyszer, mikor hazafelé mentem. Deirdre miatt menekültem meg, de miután megfenyegetett, nem maradhattam ott. Azt hittem, így megússzátok, hogy miattam valami baj legyen. - Mondtam, a végén már a kétségbeesés könnyeivel az arcomon. Nagyon féltem, mi lesz most, de már nem volt visszaút.


Riora Előzmény | 2015.06.08. 18:10 - #11


Szinte az előtt tudtam, hogy Mea nemet fog mondani, mielőtt kimondta volna. Nem mondhatnám, hogy nem lettem erre még idegesebb, ami nálam egyáltalán nem volt szerencsés, főleg ilyen esetben. A fának döntöttem a hátam, hogy érezzem a törzs durvaságát, s lehunytam a szemeim pár másodpercre, hogy nagy levegőt vége megpróbáljak lenyugodni. Tudtam, hogy muszáj lesz csinálnom valamit, mert különben nem jutunk előrébb ezzel az egésszel egy kicsit sem. Pedig nagyon jó lett volna egyről a kettőre jutni, de egyáltalán nem volt az ínemre, hogy beadjam a derekam. Végül is előbb, vagy utóbb muszáj lesz megtudnia a teljes igazságot, úgyhogy akár el is mondhatnám.
Örültem, hogy felvetette a séta ötletét és rögtön ellöktem magam a fa törzsétől és elindultam, de nem arra, ahonnan jöttünk, hanem az ellenkező irányba, az erdő sűrűje felé. Úgy gondoltam, ha már itt vagyunk, egyáltalán nem ártana feltérképezni a helyet. Egy pár másodpercig csak figyeltem a mellettem lépkedő Meát, mielőtt megszólaltam volna.
- Emlékszel még Leylára? Tudod, a szőke, magas oboás lány az egyetemről, aki a szüleivel költözött a városba nem sokkal a szemeszter kezdete előtt. Aztán követte a barátja és a családja, meg az unokatestvérei, jórészt fiú banda, szerintem láttad már őket is. Meg ott volt még Sharon, a kicsit kattant lány, én azóta sem tudom, mi volt vele mindig, ami miatt úgy nézett, mint aki szellemet látott, lehet, hogy drogozott, fogalmam sincs. Na, a lényeg, hogy hogy amikor te már intézni kezdted ezt az egész költözősdit, elrángattak egyik este, hogy menjek el velük egy szórakozóhelyre,gondolhatod, mennyi kedvem volt hozzá, de nem akartam Leylát megbántani - sóhajtottam akkorát, mint aki a fél világtól akar megszabadulni, ami eddig a vállán nyugodott. - Úgyhogy én figyeltem, ahogy ők mulatnak, Leyla egyszer behívott táncolni, de inkább végigrángatott egy őrült számon, az a helyesebb kifejezés. Aztán persze ittak is, én meg nem tudtam hazavinni őket, mivel nincs jogsim. Úgyhogy az erdőn át kellett hazamennünk, a főút felé lezárás volt, a mellékúton pedig olyan gyér a világítás, hogy ott nem mertünk menni. Legalább az erdőben sütött a holdfény, telihold volt. Mondanám, hogy rossz ómen, de hát nem vagyok túlzottan babonás - most már úgy dőlt belőlem a szó, hogy még én is meglepődtem. Nem a beszélőkémmel volt baj persze, az mindig is megvolt, de azt hittem, sokkal nehezebb lesz elmondani. Bár az is lehet, csak zért ment ilyen gyorsan, mert már hamar Mea problémája végére szerettem volna járni. - Aztán kiértünk egy tisztásra, ahol Leyla barátjának valami baja lett, elkezdett vonaglani és ak övetkező pillanatban már ott sem volt. Én nem néztem oda, a barátnőmet akartam kivinni onnét, de egy másodperc sem telt bele és már teljes káosz uralkodott körülöttünk, ahogy pedig futni akartam, hátulról valami nekem ugrott, majd lesöpört a lábamról. Azt nem tudom, hogy a fejemet ütöttem-e be és azért nem emlékszem arra, mi történt utána, vagy pedig ez normális ilyen esetben, de amikor reggel magamhoz tértem, elmondták, hogy hogy telt az éjszaka a továbbiakban. Én meg majdhogynem kinevettem őket, talán még nevettem is rajtuk. Komolyan megfordult a fejemben, hogy belekevertek valamit az üdítőmbe este, de azért ennyire aljasnak nem gondoltam őket. De legalább Leyla megmenekült, ezt biztosan tudtam. Nem is foglalkoztam volna a dologgal, de időről időre éreztem, hogy valami nem stimmel és egyre többször élesedtek ki az érzékeim különös módon, egyszer pedig, mikor Noah felbosszantott, majdnem előttük... Szóval érted... Valahogy kirohantam a házból és sikerült beugranom a fák közé, csak a ruhim bánták és utána az ablakon másztam vissza a szobámba teljes titokban, mivel nem volt rajtam semmi, hogy felöltözzek - grimaszoltam. - Úgyhogy azt rögtön megtanultam, hogy vigyázzak a ruháimra, nem, mintha plázacica lennék. Aztán elmentem és beszéltem Deirdre-vel, mert gondoltam, talán ő tudja, hogy mi van itt. És tudta. Csak én nem akartam elhinni - fejeztem be, majd pár másodperc csend után megjegyeztem: - De most már tényleg te jössz - néztem rá várakozva.


Lili Előzmény | 2015.06.08. 17:46 - #10

Nem tudtam,, ha én nem vagyok az, ami, vagy ha nem az ő családjukba pottyanok, mi lesz Mairevel. Ki tudja, az is lehet, miattam történt az, ami történt vele, csak ő sem tudja, hogy én okoztam. Ettől rettegtem a leginkább. Tudtam, sosem tudnám megbocsájtani ha miattamfordult volna egy ekkorát az élete, de kimiatt, ha nem miattam? Ki volt a természetfeletti a családban? Jó, jó, ott volt Deirdre, de akkor is! Igen, azon agyaltam, vajon ezt is én rontottam-e el, de nem tudtam, hogyan próbálhattam volna méginkább elkerülni? Könyörgöm, egy másik kontinensre költöztem! Még ez sem volt elég? Úgy látszott nem, és kezdtem megint nagyon magam alá kerülni, pedig jó lett volna, ha most támasz tudok lenni nővéremnek, muszáj voltam megemberelni magam. A szavaira csak csóváltam a fejem, már az első pár szava után tudtam, hogy ebbe nem fogok belemenni. - Nem. - Feleltem nemes egyszerűséggel, elsőre minden magyarázatot mellőzve. - Nagyobb a baj, mint képzelnéd, hogyne lenne az? Az volt az én nagy mázlim, hogy a nagy örömködés közben az ösztöndíj miatt senki nem gondolkozott el rajta, hogy azelőtt hallani sem akartam a külföldi egyetemről, mert imádom az otthonunkat. No, meg családcentrikus is vagyok. És épp ezért, tudni szeretném, veled mi van, ha egyszer kiadod magadból valakinek, akit még ismersz is, jobb lesz. Utána beszélhetünk erről, addig biztosan nem. - Fakadtam ki, bár egy pillanatra sem emeltem fel a hangom, sziklaszilárdan ragaszkodtam az álláspontomhoz. - És ha kicsitis hallgatsz rám, akkor most engedsz, Maire. Mindkettőnk miatt. Hidd el, nem kérnék ilyet, látom, hogy vagy. de azt is tudom, velem mivan, és. Áh, mindegy. - Legyintettem összetörten, kezdett sok lenni, hogy nyugodtan gondoljam végig a dolgokat. - Gyere, sétáljunk közben egyet. - Indultam el, reméltem, mozgás közben oldottabb lesz egy picivel, és hamarabb elkezd beszélni. Ha elindult, követtem én is, fogalmam sincs, merre tulajdonképp.


Riora Előzmény | 2015.06.08. 17:26 - #9


Szomorú szemekkel figyeltem Meát, ahogy csak állt ott és nézett rám. A fejemben eközben csak úgy kavarogtak a gondolatok és persze megint az volt az első, hogy én rontottam el mindent. Ez annyira jellemző volt rám, hogy kedvem lett volna tényleg kirohannom a világból, vagy legalább körbefutni az erdőt, teljesen mindegy, hogy milyen alakban, dep ersze nem hagyhattam itt a húgom és igazából ez komolyabban meg sem fordult a fejemben, csak, mint egy alternatíva a lenyugtatásomra. Rájöttem már régen, hogy semmi gond nem lett volna,, ha aznap este nem megyek el Leylával és a többiekkel, de persze ezt már nem lehetett visszacsinálni. Hacsak nincs egy olyan boszi a közelben, aki képes megvááltoztatni a múltat, de kétlem, hogy ilyen létezne, mert az még ehhez a felforduláshoz képest is abszurd lenne. Bár, ha jobban belegondolok, vannak vérfarkasok, boszorkányok, a következő talán az lesz, hogy kiderül, démonok is léteznek és nekünk kell levadászni őket. Vagy vámpírok, mint a filmekben és készíthetjük a fokhagymát. Igazság szerint logikus lett volna, ha megkérdezem Deirdre-t, hogy rájuk ne számítsak-e, de ez olyan nevetséges gondolat volt, hogy persze nem tettem meg, vagy akkor egyszerűen csak nem jutott eszembe. Mindegy is, biztos, hogy nem tudtam volna elviselni ennél több meglepetést diliház nélkül, pedig úgy éreztem, vár még rá megy pár és ez enyhén szólva nem tetszett.
Mea olyan sápadt volt, hogy komolyan elkezdtem gondolkodni rajta, nincs-e esetleg rosszul, vagy valami ilyesmi, de gondoltam, csak szólna. Amikor megszólalt, még végig sem ért a mondanivalóján, de én már a fejemet ráztam, aztán hangot is adtam a tiltaozsnak. -Nem, szeretném, ha először te mesélnéd el, hogy mi történt. Nekem még muszj összeszednem magam. Remélem, neked nincs ekkora horderejű problémád, mert azt hiszem, még egy ilyen dolgot nem bírnék elviselni - jelentettem ki. - Aztán majd megpróbálom elmesélni. Bár nem lesz könnyű, én sem szívesen gondolok vissza rá - hajtottam le a fejem, de aztán egy idő után felnéztem Meara, várva, hogy mondjon valamit, bármit, legfőképpen annak örültem volna, ha a problémáját tárja fel végre. Még mindig nem tudtam mihez tartani magam, úgyhogy próbáltam minden eshetőségre felkészülni, az már más kérdés, hogy úgy éreztem, nem igazán sikerült.


Lili Előzmény | 2015.06.08. 17:09 - #8

Nem, nem, nem és nem. Teljesen kikészültem. EGyszerűen nem akartam elfogadni, hogy esetleg Maire is. Hogy neki is köze lehet az egész őrülethez, én pedig nem is szóltam nekik, pont azért, hogy megkíméljem őket ettől a teljesen más, számomra még ijesztő és furcsa világtól, amelynek a létezéséről nemsokkal ezelőttig még nem is tudtam.  Ha szembejön velem valaki akár egy évvel ezelőtt, és előrevetíti a jövőképem, maximum azt mondtam volna, hogy nem is létezik, tuti, hogy egy könyben olvasta az illető, vagy filmen látott hasonlót, és beleőrült, most pedig velem akarja elhitetni. Fogalmam sincs, nővérem mit hitt, hogyan reagálok majd. És az a nagy igazság,, én sem tudtam, mi lenne a legjobb reagció erre. De persze nem én döntöttem, hanem nagyrészt az érzéseim, amik ellen meg ugyebár nem érdemes harcolni, és most erőm sem volt hasonlóhoz. Nem tudom, hogy volt erőm megkérni arra, hogy beszéljünk erről, legszívesebben sírva futottam volna ki a világból, vagy hazáig biztos, hogy lekiabáljam a boszorkánybarátunk fejét, hogy idekülte. Akkoris, ha az, ami! És miért az? Miért ő? Miért most? És egyáltalán miért nem lehet nekünk olyan normális életünk, amit elképzeltünk? Vagy legalább valami ahoz hasonló. Mert ez minden volt, csak az nem. A rohanós, boszorkánykiosztós alternatíva helyett viszont nagy levegőket véve próbáltam megnyugodni kicsit, ő pedig lassan eltűnt, majd előbukkant a fák közül. Az előző terv, ami végül csak egy pillanatig fordult meg a fejemben, két okból nem vált be. Egyrészt, mert nem voltam olyan természetű, és mert megígértem, hogy nem teszek ilyet. Ja, és három. Megoldhatatlan lett volna. Attól függetlenül, hogy én kértem, beszéljünk meg mindent, most csak álltam, mint aki gyökeret eresztett, és nem tudtam, hogyan kezdjek neki ennek. - Öhm. - Próbálkoztam. - Figyelj.. - Sétáltam oda mellé, úgy éreztem, holnapra megfogalmazok talán egy összetett mondatot is, és akkor azt már haladásként könyvelhetjük el. Gyerünk, Mea, szedd össze magad. - Nem akarsz beszélni róla? Mármint értem én, hogy ez mi volt, csak. Mi történt? És mihez kezdjünk most? Vagy... Te mit szeretnél? Mert én segítek, Maire, de ha nem beszélünk róla, nem tudok. - Magyaráztam. Tudtam, hogy valószínűleg nem akar beszélni róla. Azt is számításba vettem, hogy győzködnöm kell majd. De akkoris ez volt az igazság, és ezt neki is be kellett látnia. - Utána ha. Ha szeretnéd,, mesélek én is, csak akkor ne csapongjunk a dolgok között. - Sóhajtottam, tudtam, ha ő elmondja, nekem is el kell majd.


Riora Előzmény | 2015.06.07. 22:19 - #7


Bíztam a húgomban és tudtam, hogy tényleg nem fog otthagyni, ez pedig nem főként azért volt számomra ilyen bizonyos, hogyan közölte a dolgot velem. Hanem azért is, mert ismertem és jól esett, hogy képes meghallgatni, megnézni azt, ami történt velem. A helyzet kezdett elég szürreális irányba fordulni tekintve, hogy eredetileg én jöttem utána, hogy megtudjam, vele mi történt. Abban reménykedtem, ha ezen túlesünk, akkor tényleg így lesz. Persze ezek után azon sem kellett volna csodálkoznom, ha annyira megijesztem, vagy megharagszik, hogy semmit nem lesz hajlandó elárulni és akkor biztos, hogy magamat hibáztatom majd a túlzott lelkiismeretem miatt, mert persze, hogyan máshogy lehetne? Igen,annak ellenére, hogy ez kívül nem látszott rajtam, belülről mesterfokon tudtam marcangolni magam sokszor olyan dolgok miatt is, amiben tényleg nem volt bűnrészességem, de ez nem azok közé tartozott volna. Amikor viszont másik alakomban kiléptem a fák közül és elindultam felé, semmi ilyesmire nem tudtam gondolni, csak az arcát néztem, hogyan reagál minderre. Először nagyon látszott rajta, hogy értetlen, aztán szinte hallottam, ahogy leesik neki a tantusz. Még a félelmét is érezni véltem, amit talán nem is kellett volna furcsálnom, de érdekes volt ezt így észlelni. Csak néztem rá szomorú, már-már bocsánatkérő szemekkel, mert úgy éreztem, bekövetkezik az, amitől al egjobban tartottam és teljesen ki fog borulni, amit meg is értettem, sőt, azt hiszem én a helyében így reagáltam volna. Mert az sem volt piskóta, ahogy Deirdre információit fogadtam. A hangja is annyira megtört volt, hogy legszívesebben a föld alá süllyedtem volna és rettegtem attól, hogy mit akar mondani. Még egy bűnbánó, amolyan kiskutyaszemes pillantás után lehajtott fejjel kullogtam vissza a fák irányába, hogy visszaváltozzak. Egyetlen egy századmásodpercre megfordult a fejemből, hogy inkább ilyen formában kirohanok a világból, de aztán rájöttem, hogy ez nem lenne helyes, kivételesen még időben figyelmeztettem magam rá, hogy mi a jobb döntés.
Hamarosan már emberként kuporogtam a fák között és pár mély levegővétel után fel is öltöztem. A hajam most csak laza copfba fogtam, nem lett volna időm a fonogatásra, bár az idegességem biztos elűzte volna. Komor arccal léptem ki a fák közül, visszasétáltam húgom mellé és az egyik vastag törzsű fának dőltem.
- Hallgatlak - szólaltam meg halkan, remélem, azért hallotta. Semmi féle érzelmet nem mutattam, bármit mondhatott, de belül rettegtem. Éreztem, hogy közel vagyok hozzá, hogy újból teljesen összetörjek és az eddig, nagy nehezen összekapart elszántságom, ami rávett arra, hogy Mea után jöjjek, egy szempillantás alatt elszáll majd, mint egy pillangó.


Lili Előzmény | 2015.06.07. 22:01 - #6

Olyan volt, mintha az, amit mondott volna, az én gondolataim közül pattant volna ki. Mintha már én magyarázkodtam volna azért, amiről még nem kellett magyarázkodnom, arról, ki vagyok valójában, és hogy miért hagytam ott őket. Ez egy borzasztó fura élmény volt, tényleg. Annyira, hogy pár pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy aggódnom kéne, de ez csak pár másodpercig tartott. - Nem fogok elrohanni, megígérem. - Néztem rá az anyanyelvünkön ejtve ki a szavakat. Nem, mintha így nagyobb hitelességük lett volna, egyszerűen abban a pillanatban ez könnyebb volt, mint az angol. Rettegtem attóll, mi a frász lehet az, amit mutatni szeretne, és főleg itt. Ami miatt eddig eljött, és amirőll nem tud mesélni, csak megmutatni képes. Esetleg csak így akarja vagy így könnyebb. Nem tudtam. Ő viszont lassan eltűnt a fák között, én pedig nem tehettem mást, vártam. Vártam, hogy visszajöjjön azzal, amit mutatni akar. Ezek voltak azok a pillanatok, amiket leginkább utáltam. Azért, mert nem tehettem semmit, és mert tudtam, akármiis lesz most, annak nagy jelentősége kell, hogy legyen, és nem túll jó értelemben. Az pedig mégrosszabb volt, hogy nem tehettem ellene semmit, nem bírtam mit kezdeni a tehetetlenséggel, én sem szerettem az általában nyugodt természetem ellenére sem. Lassan viszont egy farkas bukkant ki a fák közül, akit hosszan néztem. Elleinte fel sem fogtam, hogy akkor most hol van Maire, és ki a frász ez, menekülni sem lett volna rossz ötlet, de egyrészt azért nem tettem, mert nem jutott eszembe, és egyébkéntis ígéretet tettem. No, meg úgy tűnt, nem akar bántani. Villámként csapott belém a felismerés, mikor megállt mellettem. A szemem elé kaptam a kezem, a fejemet hitetlenül rázva próbáltam más magyarázatot keresni, de éreztem, hogy nem leszek rá képes, mert nincs ilyen. - Jó, jó. Értem én. Értem, csak csináld vissza, mert beszélnünk kell. Nem csak erről, sokmindenről, érted? - Guggoltam le, s mire befejeztem, egész testemben remegtem, az elmúlt idők feszültsége most jött ki rajtam, úgy éreztem, és ez a sokk is rátett egy lapáttal, amivel még elég rendesen küzdött az agyam.


Riora Előzmény | 2015.06.07. 21:43 - #5


A nyár elei erdő nagyon hangulatos volt, az idő kellemes, a fákon madarak daloltak. Még a kis állatok neszezését is hallottam az aljnövényzetben, nem igazán tudtam a mai napig sem megszokni, hogy olyan dolgokat is könnyedén észlelek, amiket korábban biztos, hogy nem figyelek meg ilyen könnyen, mint most, bár az is igaz, hogy nem régóta tartott ez az állapot. Egy darabig, míg haladtunk az utat néztem magam előtt, az ösvényt és a mellette a földből kitüremkedő gyökereket, melyek úgy szőtték át az egész erdőt, mint valami óriási, ősi pókháló. Ha ezek a fák tudnának mesélni... Elgondolkodtam azon, ha élnek itt más farkasok, vajon mik történtek itt már? Tényleg meg kellene keresnem őket és beszélnem velük, hiszen nem kizárt, hogy rám támadjanak, végül is betolakodó vagyok a területükön, vagy legalábbis valami hasonló minőségben lehettem jelen a falkahierarchia szerint, de nem voltam jó ennek a megállapításában. Ismét Mea hangja térített magamhoz, ami elvonta a figyelmem a túlélési esélyeim latolgatásáról.
- Nem, nem az erdő miatt jöttem. Ahogy már mondtam, mutatni szeretnék valamit. És onnantól kezdve azt hiszem, szavakra nem lesz szükség - mondtam, a végén már nem rá néztem, hanem a környéket kutattam, hol találok olyan helyet, ahol el tudom rejteni a ruháim, míg nem emberi alakban leszek és lehetőleg elég félreeső is ahhoz, hogy még egy arra járó járókelő se kapjon frászt egy fehér farkastól és egy lánytól. Végül aztán találtam egy olyan részt, ahol egy kicsit sűrűbben nőttek a fák és alkalmas rejtekhelyet nyújthatott számunkra. Itt aztán, ahogy Mea is kérte az imént, megálltam, hogy túlessünk rajta.
- Jól van - vettem nagy levegőt, aztán nagy sóhaj formájában ki is engedtem. - Mielőtt bármit is csinálnék, tudnod kell, hogy én nem akartam ezt. Azt sem tudtam, hogy... Semmit sem tudtam - vonogattam a vállam tőlem szokatlanul zaklatottan, abban a pillanatban rettenetesen sebethetőnek éreztem magam. A bennem lévő farkas ébredezett az erdő hívását érezve, azért akaratlanul már csak nagyon extrém esetben változtam át, de még mindig érzékenyen érintett minden egyes alkalom. - Várj meg itt és semmi esetre se rohanj el - néztem rá könyörgő szemekkel. - Bármi is történik, nem eshet semmi bajod - tettem hozzá, aztán besiettem a fák közé, gyors, ideges és kapkodó mozdulatokkal levetkőztem a leskelődő szemek elől rejtve, csak a fák és az erdő jelenlétében, a ruháimat gondos kis csomagban rejtettem el az egyik erdőlakónál, aztán a földre kuporodtam és lehunytam a szemeim. Az ismerős érzés könnyedén magába szippantott, alig pár másodperccel később pedig egy fehér bundájú farkas kelt fel a földről és vizslatta a tájat maga körül. Kellett egy kis idő, míg átszokom ebbe a testbe, minden még jobban kiélesedett és még intenzívebben éreztem Mea különös illatát, ami így még nagyobb töprengésre késztetett. Lassan megfordultam és, mint egy kísértet hangtalan léptekkel előjöttem az erdőből és Meával szemben megálltam, szemeimet rá emelve. A reakcióját vártam, aztán lassan közelebb mentem hozzá, végül az oldalánál megálltam és úgy bújtam oda hozzá, mint egy kiscica, jelezve, hogy semmiképp sem akarom bántani. Hiába, a farkasénem olykor előhozta belőlem a gyengédebb oldalam is, akárcsak most.


Lili Előzmény | 2015.06.07. 21:24 - #4

Az is fura volt, hogy nem vitatkozik. Miért nem győszköd, vagy utasít, hogy magyarázzam meg, mi a fenéről hadoválok itt összevissza? Felőlem aztán még kiabálhat is, attól is jobban lettem volna, mint ettől. Lehet, igaza is lett volna. Beszélnem kellett volna valakivel arról, miért jövök ide, és az ő lett volna. Ha tudja, akkor pedig talán nem jött volna utánam. Mostmártényleg tudtam, valami nincs rendben, és rettenetes volt, hogy nem tehettem semmit, mivel még azt sem tudtam, mivel állok szemben, ő pedig csak nem mondot semit, ment előre, a telefonján nézegetve valamit. Nem mertem megszólalni sem, komolyan, tényleg nagyon ideges voltam, valamiféle vészcsengő arról sikoltozott a fejemben, hogy nem jó ez így, esetleg nem így kéne, és hasonlók. DE tudtam én ezt már eddig is, ismertem Maire-t, úgyhogy már gondoltam egy ideje, hogy nemcsak jókedvéből van itt. Lassacskán egy erdős részre értünk, erre még nem is jártam, nem is tudtam, hogy van itt ilyen is, és ha mondjuk nem olyan állapotban lettem volna, amilyenben, akkor talán még csodálkozom is pár pillanatig. Így viszont egyáltalán nem érdekelt, volt, ami jobban lefoglalt jelenleg. - Nem túráznék, hacsak nem az erdőben van valami, amiért elutaztál idáig, de ezt kétlem. - Jegyeztem meg, mikor haladtunk egy ideje. - Essünk túl rajta, Maire, és mond el, mi a frász van, jobb, ha nem húzzuk, hidd el. Utána én is elmondom, ígérem. - Mondtam, és igen, ezzel magamhoz képest is nagy ígéretet tettem neki. Attól féltem, megbánom ezt még, de ezen ráértem később aggódni, most nővérem miatt voltam ideges.


bogu- Előzmény | 2015.05.30. 12:19 - #1


[17-1]

 
Játék

 

 
Oldal adatok
2013 Nyitás
Sziszi, bogu, Sophie, Kiiwi Szerkesztők
Szerepjáték Téma
G-Portál Tárhely
Linda Design
fantasy; vérfarkas; vámpír; boszorkány; angyal Cimkék