Kész voltam a mester művemmel és hát gondoltam hogy ha már megfestettem akkor ne vesszen kárba. Így odamentem az enyelgő párhoz és átnyújtottam a mester művemet. Nagyon boldogok voltak, hát még én mikor eljutottam odájig hogy begyűjtsem a fizettségem. Az pedig az volt hogy megcsapolja az egyik szerencsést. És hogy fent tartsa hírnevét a másik félnek végig kelett néznie a halálát szerelmének. Megvártam míg végig szenvedték a dolgot. Majd megigéztem a csajt hogy ne sikítson, aztán kiszívtam a pasas vérét. Végül otthagytam a férfit a park közepén, hagy tudják meg a farkasok hogy újra itt vannak a vámpírok. Aztán megigézte a nőt hogy felejtse el hogy ki tette ezt a dolgot. Majd fogta az @álványt és elszelelt.
Lassan csámborgott az egész városon át. Igazából semmi úti célja nem volt, csak úgy sétálgatott jobra balra. Egyparkhoz keveredett végül ahol festőivolt a táj, az 1800-as éveiben tanult festészetett is így úgy döntött hogy feleleveníti a tanulmányait. Látott egy mezei kis festőt álvánnyal. Odament és megigézte a csávót hogy adja oda nki. Megnézte az előtte lévő tájat. Egy szerelmes pár volt a fa alatt. Daniel lassan kezdte el felvázolni a képet. majd egyre jobban belemelegedett a festészetbe, a színeket használta most leginkább, és alaposan kidolgozta az embereket. A tájt vázasan festette fel, sok-sok színnel. Nem figyelt a külvilágra csak is a munkájára.